2018. december 3-tól már használható a Japán Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal által turisták számára létrehozott „Fogyasztóvédelmi segélyvonal”.

 

2017-ben a Japánba látogató turisták száma több mint 28 Millió volt és ez a szám várhatóan emelkedni fog a 2020-as Tokiói Olimpiai játékok megrendezésének köszönhetően. Ennek megfelelően, ahogy az várható,  a Japánba látogató turisták fogyasztói kérdései, kérései, problémái mind gyakrabban fognak előfordulni az elkövetkezendő években.

A Japán Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal létrehozott egy olyan fogyasztóvédelmi segélyvonalat, amely kizárólag telefonon érhető el, 2018. december 3-tól működik, és összesen 6 nyelven érhető el. (angol, kínai, koreai, thai, vietnámi és japán)

A folyamat a következő:

  • A turista felhívja a megadott telefonszámon a fogyasztóvédelmi segélyvonalat, amennyiben bármilyen fogyasztói kérése, vagy kérdése merül fel.
  • A tolmács ügynökség azonosítja a turista által beszélt nyelvet és továbbítják a hívást a Japán Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal által működtetett „helpdesk”-nek
  • A „helpdesk” csapat tagja a tolmács segítségével tanácsot ad a turistának a problémája megoldására

 

Telefonszám:   03-5449-0906

Beszélt nyelvek: angol, kínai, koreai, thai, vietnámi és japán

 

Milyen típusú ügyekben fordulhatnak a turisták a fogyasztóvédelmi segélyvonal munkatársaihoz:

  • Vásárlás kapcsán (eltört, tönkre ment a vásárolt termék)
  • Éttermek, bárok kapcsán (túlságosan magas számlát kaptak az étteremben, vagy bárban)
  • Szállások vagy utazások kapcsán tapasztalt panaszok esetében (a hotel szoba nem a foglaltnak megfelelő színvonalú, vagy nagyságú)
  • A bérelt autó javítási költsége nagyon magas

 

Fontos tudni: A fogyasztóvédelmi segélyvonal kizárólag fogyasztói jellegű kérdésekkel, problémákkal foglalkozik. Az eltűnt tárgyakkal, balesetekkel, betegséggel és sérülésekkel kapcsolatos kérdések nem tartoznak a Fogyasztóvédelmi Hivatal hatáskörébe.